Basszák meg a döntések

Unalmas nap, gondoltam megint megvillantom a kreatív énemet. Az egyik kedvenc filmemet nézem, ilyenkor mindig belemászik a tudatomba egy olyan gondolat, hogy az ember aki nem osztja meg a gondolatait sosem lesz hatással másokra, nem mintha nagyon vágynék ilyenre.
Beszéljünk egy kicsit az ellentétes véleményekről és azok birokra-keléséről.
Úgy gondolom, fontos, hogy az emberek akkor teljesítenek a legjobban amikor nyomás alatt vannak, ez ugyan így igaz egy-egy beszélgetésre. Minél több a vélemény annál több információ kerül egy-egy társalgásba és minél ellentmondásosabbak ezek, annál komolyabb az igénybevétel, hogy az igazunkat bizonyítsuk.
Ebből az következne, hogy a nyomás hatására felszabaduló gondolatok sokkal kreatívabbak lesznek. Ám ekkor beszól az rohadt egó, ez rendben is van, de miért nem lehet belátni a hibáinkat?
Miért nem tudok elmenni a saját hülyeségem mellett?
Miért szükséges rátaposnom a saját hangyafasznyi intelligenciámra, szegény úgy sem lengi körbe a mindennapjaim, legalább ha már belátom, hogy tévedtem miért kell ennyire ragaszkodnom a saját hülyeségemhez? Ez ugyan így igaz a belső vívódásokra, amiből valljuk be mindenkinek kijut.
Miért választom a hibásat, ha tudom, hogy meg fogom bánni, miért kell nekem arra a magasztos eszmére törekednem, hogy másnak sosem teszek rosszat és miért nem lehetek néha kicsit önző, az egó ami annyira bizonygatja, hogy nekem van igazam és az önzés amiknek annyira jegyben kérne járniuk, hogy össze kéne nőniük bizonyos testrészeiknél, mert ez is közrejátszik ugyan ebben a témában. Az általános néphit szerint ha jót teszel jól jársz, akkor ez miért alakul fordítva és miért van az hogy a rossz lépés olyan csábító, és a jó olyan unalmas.
A jó egyszerűen unalmas, senkit nem érdekel, ha igen akkor meg túlbecsülik, és sok esetben azt bánjuk meg igazán ha nem tettünk meg valamit, nem azt, hogy hagytuk magunkat kicsit megőrülni. Én alapvetően jó besorolású erkölcsöket követek, de néha annyira hibásnak érzem ezeket a döntéseket, hogy hogy hagyhattam befolyásolni magam erre az unalmas lépésre, miért éreztem úgy, hogy ez a helyes, mikor később kiderült, hogy a saját magamnak azzal tettem volna a legjobbat, ha másnak ártottam volna.
Egyszerűen nem tudom miért nem tudok úgy dönteni, hogy mindenkinek megfeleljen közben még az én káposztámból is maradjon egy addig ér a takaróm, mint a sánta kutya sírásó vagy földmunkás.
Ha az akkori helyzet szerint önzőn döntök talán tök máshogy alakul egy rakat dolog, utólag talán a jobbik döntés lett volna, de meg tudtam volna élni a bűntudattal? Én, aki még azon is fent van akadva, ha egy ügyfélnek a telefonban füllentek egy kicsit munka közben.
Talán fölösleges volt itt most agyalgatni, talán nem, de egy biztos, most hogy leírtam már le van írva és tovább lehet lépni valami értelmesebb elfoglaltság felé.