De rég is írtam..

Mondjuk úgy, hogy az utóbbi időben visszaesett a produktivitásom. Biztos ismeritek ezt mind... Kicsit úgy működök, ha minden rendben van, és jól mennek a dolgok nagyon nincs mit megosztani, nincs min agyalni.. Unalmassá is válik ilyenkor az ember, (bár amúgy sem tartom magam egy nagy szórakoztató centrumnak) de ilyenkor mikor teszem azt, boldog, akkor csak az jár az eszében, hogyan történhetett ez vele, és teljesen vakká válik a külvilágra. Nem törődik azzal mi folyik körülötte, csak annak örül, hogy most nincs semmi probléma és belesüpped egy számára kedvező helyzetbe, és megragad azon a szinten.
Aztán jönnek a fekete felhők. Elszáll az öröm, aztán az életkedv, egyedül találja magát egy halom problémával, ami az ideiglenes vakság miatt alakult ki. Persze ez is elmúlik, visszajön a produktivitás, elkezd más dolgokkal is foglalkozni, de vissza-visszatér a boldogság gondolata, és csak arról tud beszélni az illető, hogy milyen jó volt akkor, és milyen szar most...
Persze a világ ezt unja... Mint egy lejárt lemez, csak az utolsó pár mondat pattog az emberben, és erre fűz mindenféle képtelenséget, ami néha még be is jöhet. Ilyenkor jön elő a ceruza meg a photoshop, és olyan grafikákat csinálok, hogy ránézek és már elszáll az életkedvem, de legalább alkotok valamit, ami a sajátom, és teljesen egyedül csak az enyém...
Lényeg a lényeg, hogy most újra itt vagyok, mert tanulnom kéne, de ahhoz szokás szerint nincs különösebb kedvem. Persze most mondhatnánk, hogy legalább lenne mivel elfoglalnom magam, de ilyen esetben higgyétek el, a legjobb rajzolni, írni, edzésre járni. Olyasmi kell amire 100%-ig rá lehet koncentrálni, és nem kalandozik el közben az ember. Ez a kategória nálam sajnos nem közgazdaságtan.. :P

Az egyetemnek csinálok mostanában képregényeket, ami azért is jó egy elfoglaltság, mert sok régen használt mára megkopott technikám kezd visszajönni. Egyre inkább javul a photoshop tudásom, még egy kis tutorialt is raktam fel a facebook oldalamra. Inkább csak szórakozás szempontjából, unalom ellen, nem az okítás volt a lényeg, mert azért valljuk be, hogy a háttérismereteim nem túl tágak, inkább kézügyességem, és a lelkesedésem nagy. (kéne egy tablet.. :\ )
Oh igen a facebook... Kezdek leszakadni róla, és visszatérni a valós világba, mert tudom, hogy az ott megjelenő kis mondatocskák, akármilyen szívből jövőek is voltak akkor, mikor megírták őket, egyszerűen csak egy adatlap profilra mentek. Nem a személyiségnek aki mögötte van. Nem is lenne ezzel baj, hisz ott mindenki a legjobb arcát mutatja, vagy legalábbis próbálja, de ezek nem feltétlenül tükrözik a valóságot. Az én profilom azért eléggé próbált hajazni a gazdájára, de azért egy-egy "elmés" beszólásom ott, nem feltétlenül hangzik ugyan olyan jól a valóságban. Azért szórakozni sztem még ezek után is odajárok, hisz nincs is annál jobb mikor a régi cimborák elbeszélgetnek egy-egy jó sorozat általuk kedvelt epizódjáról. (jó kicsit sokat idézek a tegnapi napból, bocsi...) Meg aztán vannak olyan kedves barátok, akiket csak ott lehet elérni. Szegény MSN halódik, :( pedig én mindig is oda szerettem igazán írogatni.
Mindegy, ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, aki olvassa az írásaim, nézegeti a rajzaim, beszélget velem néha-néha, mert tudom, hogy mostanában nem voltam valami jó társaság, és minden tiszteletem kedves barátaim, hogy elviseltek.. Ez tényleg sokat jelent. Szóval Köszi szépen mindenkinek!! :))