Mittomén.. majd egyszer folytatom

A fenyőfák mozgása el-eltakarta a holdat, ami úgy ragyogott, mint mikor télen a hidegben felhő, és csillag nélküli éjszakákon szokott. A csípős hideg csontig hatolt, mindazoknak, akik még bíztak a nyár utolsó sugaraiban, és nem vették figyelembe a nagy szelet, ami azidőtájt volt.
A nap utolsó sugarai még kékeszöldre festették az ég alját, de fényt igazából csak a hold ezüstös fénye hozott az erdőbe...
Az egyik fa tövében narancsos fénypont pislákolt.. Egy nemrég-sodort cigaretta fénye volt, ami szél hullámaival együtt ragyogott fel ritmusosan.
A férfi, aki szívta, amolyan harcosféle lehetett. A karjain bőrből készült szegecses alkarvért pihent, a lábán piszkos fásli, ami bőrszíjakkal volt biztosra rögzítve.

Első ránézésre talán hajléktalannak tűnhet, a csapzott hajával, és rendezetlen szakállával, aki már sokszor megjárta már a "nagyobbakkal", de valójában képzett fegyverforgató volt. Erről a hátán lévő egyenes-pengéjű kard tanúskodott, aminek szinte már irreálisan hosszú keresztvas-nélküli markolata volt, és egyszerű bőr szíjakkal volt kényelmesebbé téve. A tisztogatók rituális fegyvere volt ez, amit a különböző elfajzott korcsokra fejlesztettek ki.
Azon harcosoké, akik pénzért cserébe, szinte bármilyen munkát elvállalnak, amíg a céhük érdekeit nem sértik. (De történetükre később térnék ki)
Ez a tisztogató szakmájában már igazi matuzsálemnek számított a maga 30-as éveivel. Erről nem a csak a szeme melletti barázdák, de kardján a sok csorba, és az arcán lévő karmolás is tanúskodott.
Manapság sok munka akadt neki, az emberek fogyatkoztak, és az éjszaka lényei egyre gyarapodtak, aminek a pusztításáért jól megfizetik a céhét, ez a megbízás is ilyen volt.

Egyszer csak valami neszre lett figyelmes, gyorsan elpöccintette a cigarettát a nedves fűbe, és felhúzkodott a felette lévő faágra, majd kémlelni kezdte az sűrű növényzetet, és a nem messze alatta elterülő rohadó húscafatot, amiről egy lánc lógott ki, és a másik vége a sötétbe veszett.
Hirtelen, egy ragyogó szempár tűnt fel a sűrűben, majd pár másodperccel később még kettő.
Csend borult a környezetre, csak a szél süvítése hallatszott, mígnem szimatolás hangjára lett figyelmes a bokorból. Egy véres mancs nyúlt ki a bokor alól, egy farkaséhoz hasonló, de szőr nem volt rajta. Megpiszkálta a húst, majd mikor rájött, hogy nem tudja beráncigálni a sötétre, az első lény kiugrott a holdfényre, majd nem sokkal ez után, már a második is követte.
Kriptakutyák voltak. Olyan vérebek melyek gazdáik halála után, azok sírját védték halálukig, de a sok negatív energia, és gyász megrontotta őket. A mérhetetlen szomorúság hatására nem tudtak éhen pusztulni, és egyfajta élőholttá változtak.
A tisztogatót a falu közelében lévő kecskék eltűnése miatt bérelték fel, de titkon ezeknél nagyobb prédákra számított, a nagyobb pénz reményében, de kicsit örült is neki, hogy nem kell sokat dolgoznia.
Halkan odébb mászott a húscafat felett ágra. A bestiák észre se vették, csak a húst ráncigálták ide-oda.
Végigsimított a szakállán, majd elvágta a mellette feszülő kötelet, ami a láncot oldotta ki, és ezzel a lendülettel már rá is ugrott a nagyobbik dögre, pengéjét a szörny nyakán keresztüldöfve.
Az állat azonnal szörnyethalt, a másikat pedig a jól megszerkesztett láncos csapda vágta neki az egyik közeli fatörzsnek, és az is egy rövid nyüszítéssel elpusztult a sötét bozótban.
A jól végzett munka után rágyújtott a következő szálra, és elkezdte feltekerni a láncot, és lebontani a csapdát. Tudta, hogy a vérszagra nagyobb, és nem kívánatosabb lények is megjelenhetnek.
Már éppen végzett volna, mikor dobogásra lett figyelmes, a harmadik legkisebb szörny is előmerészkedett a bokorból, és egy gyors roham után már ugrott is, szerencsétlenségére nem volt elég gyors.
A vadász egy véres ívet írt le a levegőben kardjával, de a kutyának még sikerült elérnie a kezét.
Mellső végtagjai nélkül landolt a harcos ball kezén.
Az öregedő harcos, egy szomorú pillantást vetett az szöges alkarvértbe harapó kutyára, aminek a szorítása egyre csak gyengülni kezdett. Végül a morgás abbamaradásával, lecsúszott a karjáról, és kisebb port kavarva esett a földre, mint valami hússal teli zsák.

A harcos földbeszúrta a hosszú pengét majd késével levágta a kutyák egy-egy lábát, bizonyítékul a sikeres munkára, majd felszerelését elrakva eltűnt a szélben mozgó lombok közt.