Huh nem is tudom hol kezdjem..
Talán ott, hogy mikor írom ezeket a sorokat, nálam épp hajnali fél 1 van, szombat. Otthon Magyarországon a windows-os óra szerint péntek 16:30.
Egyenlőre nem tudom meddig fog tartani egy-egy kép feltöltése, így inkább az iromány végén fogom őket beilleszteni, legalább biztos lesz valami az oldalon, ha el is megy a feltöltögetéstől a kedvem.
Akkor pár szót az útról: kedden hajnali 4kor indultunk szüleimmel, és húgommal a Ferihegy 2B termináljára, hogy a papírmunkákkal biztosan elérjük a 8:30-kor induló járatot. Az első felszállás és a kezdeti keveredések után sikeresen le is száltunk Londonban 2óra 40percig tartó repülőút után.
Ez egy Brittish Airways járat volt, amin minden angol volt, a tejjel kínált teával, és a stewardessek britt kiejtésével együtt.
A repülő egy sima kontinensen belüli airbus volt, nem túl nagy személyzettel, és úgy 100 utassal. Kajának egy gyors reggelit szolgáltak fel, teával, és szendviccsel.
Valamikor 10 óra után (ottani idő szerint) sikeresen elértük a 5as terminált, majd busszal kellett átmenni az 3-asra.
Volt 2 óránk felszállni a következő járatra ami már egy sokkal modernebb, kontinensek között mozgó, Quantas járat volt. Szerencsénk is volt, hogy Ferihegyen sikerült elintézni ide is a felszállókártyákat, mert nem is lett volna idő mindenre.
Húgom a rövid repülőút után egyből dohányzót keresett, de ezt az Unió törvényei ugye nem nagyon támogatják ezt, és mint késöbb a keresgélés során megtudtam migrációs papírokat kellett kitölteni, ahoz hogy kimehessen a terminálról egy szál cigire.
Végülis egy gyors Sturbucks ebéd után meg is találtuk a kapunkat (vagy 40 perc gyaloglás után). A Heathrow reptéren nem tudom ki mennyire járatos, de valami hatalmas, egy-egy terminál között tömegközlekedéssel lehet eljutni, és terminálok mondjuk akkorák mint egy-egy nagyobb bevásárlóközpont itthon (mint mondjuk a WestEnd).
Innen kb kétszer 10 óra repülőút volt hátra. A gépünk egy A380-as hatalmas repülő volt, 3 emeletnyi emberrel, és minden utasnak saját képernyővel.
Egyenlőre ennyit mára, majd még folytatom..
Jó akkor most van időm kicsit folytatni..
Már nem vagyok annyira elfáradva az időeltolódás miatt. (Lehet gratulálni, már sikerült elaludni 11-kor, és felébredni reggel 10-kor) :D
Ott tartottam, hogy a Quantas A380-as repülőjével mentünk, húgom sikeresen kifogott egy fiatal német csajt aki az utazás teljes ideje alatt helyfoglalósat játszott az ablakk mellett. (lényegében felrakta a lábát az ablakhoz, a fejét meg a húgom vállára)
11 órát repültünk Szingapurig, majd onnan 1 óra pihenés után egészen Sydneyig, ami még 10 óra volt onnan.
Kis érdekesség, hogy angliától angol kajákat szolgáltak fel, Szingapurtól meg ázsiaikat. (nem volt vmi jó, pedig én szeretem a kínai konyhát)
Estére érkeztünk meg. Én kb 3 órát aludtam a 24-26 órás út alatt, szóval mire elértünk a nagybátyánkhoz, úgy döltünk be az ágyba, mint valami zsák krumpli.
A következő napokban itt a környéken sétálgattunk.
New South Wales-ben lakunk Kiamaban, úgy 100km-re Sydneytől. A legnagyobb város a környékünkön Wolongong ami így Magyarországi mértékkel egy megyeszékhelynek felel meg.
"Gorduin álom és ébrenlét határán lebegett, abban a homályos közegben, amelyet csupán a sejtelmek keskeny fénynyalábjai járnak át. Valahányszor lazított önfegyelmén, már-már átlendült a túloldal sötétjébe, ám mindannyiszor visszafogta magát - igaz, nem a sötétség borzongatta meg, hanem az álomvilágból feléje áradó, merőben szokatlan hideg." Wayne Chapman: A halál havában
2011. július 1., péntek
2011. március 23., szerda
Witcher/Vaják egyre megy, csak legyen már kint..
Április közepén jön a Witcher könyvek első magyar nyelvű verziója, Vaják: Az utolsó kívánság néven. Andrzej Sapkowski igazi dark fantasyja. Szerintem egy nagyon jó kis könyv lesz, ha esetleg valaki szereti a MAGUS regényeket, vagy a Jég és Tűz dala ciklust erősen ajánlott. Hangulatában, és megvalósításában is igazi közép-európai műről van szó, társadalom kritikával, vérrel, erőszakkal, szexel. Szóval nem gyerekeknek...
3000 Ft-ot igazán megérhet, annak aki szereti az ilyesmit.
Hát mint "nagy" játékos azt kell, hogy mondjam, én ezzel az egész világgal a Witcher játék által ismerkedtem annó, még 07-08 magasságában, és magával ragadott.
Várom is a második részt, ami a könyv megjelenése után körülbelül egy hónappal jön ki a boltokba. Akinek van hozzá vasa talán legszebb RPG-t fogja majd látni, nekem azt gondolom, hogy megteszi a közepes beállítás is, ha nem fog döcögni.
Pár dolog róla.. A harcrendszert teljesen kicserélték, a történetvezetés 3 fejezetre osztva teljesen szabad, és a játék fő szála 50+ óra körül lesz, plusz még ugyan ennyi a mellék küldetésekhez.
Ha minden igaz akkor ehhez is fog készülni gyári magyar szinkron, ami még inkább dob majd a hangulaton..
Szóval nem ragozom tovább, ez lesz az a cím amit várok mostanában. 2011-es progik közül ez van a második helyen a várólistán a Guild Wars után. :)

Gondolkodtam melyik videót rakjam be, de ez az ami megmagyarázza miért várom...
2011. március 21., hétfő
Túl az ezer látogatón
Hát nem gondoltam volna, hogy valaha is eléri ez gondolatszósz a kerek 1000 látogatót...
Szóval gratula mindenkinek aki benne van a nagy 1000-ben. Tök jók vagytok, csak így tovább! :)

2011. március 20., vasárnap
Az egyszer folytatom, az mondjuk legyen most..
Mire visszaért a zsákmánnyal hajnalodni kezdett...
Egyből a felbérlőhöz vitte az útja. Egy a szekta által fenntartott épület felé vette az irányt.
Az épület Cyeth város túloldalán volt található, kissé messzebb a város zajától. A bejáratot hatalmas kovácsoltvas kapu képezte, de az épületet egy vastag fal vette körül, szinte semmit sem lehetett belátni. A falak egy-egy pontján pontosan egymástól ugyan olyan távolságra szobrok helyezkedtek el. Pár nagy hadvezér, és császár semmi extra. Bár a kastély tetején azért láthatóak voltak szekta Isteneinek ábrázolásai is. A kastélyhoz tartozó többi épület valamiféle laborokból álló komplexum volt. A folyamatosan füstöt hányó kéményekből korom hullott alá, mint valami szürke hópehely. Az ég már-már fekete volt a környéken a sok füsttől.
A városlakók nem nagyon merészkedtek ide, pedig végeredményében a város vezetősége lakott ebben hosszú épületben, de már ránézésről meg lehetett állapítani, hogy sok minden más is folyik itt, ami a császárság alapvető törvényei ellen voltak.
A vadásznak még kopogtatnia sem kellett, az őrszobrok ajtót nyitottak amint megérezték a vasvérűek láncának erejét...
Az épülethez tartozott még egy kis park, ami inkább csak egy füves tisztásból, és egy pár kőfaragásból állt. Itt fogadta az épület vezetője a sikeres küldetés után hazatérő fegyverforgatót.
-Oh megjött hát a hű vasvérű, akit a fővárosban is olyannyira nagy becsben tartanak...-üdvözölte a fegyverforgatót a helyi vezető.
A vezető, egy fiatal lány volt akinek már korán megőszült a haja. Nem sokat takaró tógáján végig írások látszottak, és testén is sok láng forma tetoválás díszelgett, az álla bal oldalán egy billog mutatta, hogy ő a 312-es számú tűzmágus.-...hadd adjak egy áldást a nevedre, ilyen sötét időkben mindenki megérdemel egy kis védelmet.
-Nem köszönöm Úrnőm, én mint szolga, a nemes császár egyik eszköze, csak a dolgomat végeztem.- Ezzel átnyújtotta a zsákmányt. Valójában végig tudta mit takar ez a "nemes" gesztus, megfigyelést, és pórázt, amit még egy magafajta anyaganimátor is nehezen tud eltépni.-Sajnos most csak átutazóban vagyok, a céhem ügyeiben járok el.
Persze közben végig tudta, hogy ez is csak egy újabb alkalom, hogy a lassan minden befolyást megszerző szekta, az ő céhükben is kémeket helyezzen el.
-Nagyon sajnálatos, pedig olyan élményekkel lettél volna gazdagabb Cyeth város szertartása közben, ami az érzékeken messze túlmutat.-mintha ezt kimondva egy szikra pattant volna a lány szemében.
-Nem érdemlek én ilyen kegyet a 312-es körzet vezetőjétől. Sajnos mennem is kell.. Viszlát Úrnőm!-talán ezzel megszabadulhat tőle.
-Viszlát nemes vasvérű!
Ezzel a mondattal el is indult kifelé. Közben épp látta, amint hozzák be az új "alanyokat". Voltak köztük mutánsok, akik a vadont járják, de nagy részük a közeli város rabszolgapiacáról valók. Sértetlen "portékák", és meztelenre vetkőztetett sebhelyes nők és férfiak. Hitetlenek, akik nem voltak hajlandók elfogadni szektát, és a császárt. - Én is lehetnék köztük, ha nem lenne hasznos a céhem, hogy befogja a többit. Mi vagyunk akikkel példálóznak, hogy már pedig van más út a szektán kívül. Mi vagyunk akik a munkájuk igazán piszkos részét csinálják. Nehéz lett volna elpusztítani minket, ezért csak megtörtek. Rajtunk kívül alig pár fegyverforgató céh maradhatott meg az utóbbi évtizedekben. A császári gárda fekete számszeresei, akik csak azért maradtak meg, hogy a császár nejének befogják a száját, és ezzel a gyengekezű uralkodóét. A másik a régi birodalmi fejvadász klán akik inkább elbújtak, minthogy elbukjanak. Persze vannak még a szekta vérebei, de ők igazából csak most szereztek hatalmat mint a tűzmágusok, a rendházak, és a szekta szerzetesek, akik most már a birodalom legrangosabb titkos serege. -
Miután kiért a kapun, hatalmasat fellélegzett, annak ellenére is tisztábbnak érezte a levegőt, hogy még mindig a tűzmágusok által "tüzelők" maradványait lélegezte. El is indult gyorsabb tempóban a város szíve irányába, hogy minél hamarabb megszabaduljon a nyomasztó helytől.
- Évekkel ezelőtt még boszorkányságnak számított egy-egy ilyen szertartás amit a lány most felajánlott... Ma meg fényes nappal felkínálják a lehetőséget, mert nem vadászhatjuk őket le ezért.- suttogta halkan, miközben egy szépen sodort cigarettát rakott a szájába, kicsit elmosolyodva a gondolaton.
Lassacskán beért a város főterére. Ahol a nyüzsgő tömeg szaga egyből megcsapta az orrát. Nem szerette ezeket a nagyvárosokat, nem csak az elnyomás, és a nyomor miatt egyszerűen a vadonban emberibbnek érezte magát. Bár ezekben a vidéki városokban azért teljesen más élet folyt mint a birodalom szívében. Ide inkább csak a rendfenntartó erő jutott a hatalomból.
Ez az egy dolog jó volt ezekben a fanatikusokban, rendet tartottak. A helyi kirendelt vezető, a lány akivel a nap elején beszélt, tette a dolgát. Innen nézve a lázadók, és a mutánsok csak távoli fenyegetésnek tűntek. Aránylag békés volt egész Cyeth, és az emberek boldogsága lehet, hogy most tényleg nem csak egy álca volt. - Lehet hagynom kellett volna, hogy behálózzon. Milyen szép is lett volna az életem, tudatlanul az ő karjaiban... - Persze nem ez várt volna rá...
Hirtelen valami mély hangra lett figyelmes. Egy pontból jött amit egy nagyobb csoportosulás vett körbe. Előre furakodva kicsit elmosolyodott.
Egy emberkereskedő "barbár" portékáját reklámozta a tömeget túlharsogva. Mellette egy meztelen nő állt. Oldalán vörös vonalakból álló tetoválás volt, amely egészen a nyaka vonalán, az álla tövében ért véget, és hosszú fekete haja a háta legaljára is leért. Sok helyen kis fonásokkal volt díszítve. Igazán ritka látvány volt errefelé, hiszen Cyethben a világos hajszínek voltak az uralkodóak.
A lány nyugtalanul figyelte a tömeget vajon ki fogja megvenni.. Kinek a karja fogja érinteni.
Egyre több licitet lehetett hallani a tömegből, a lány egyre kétségbeesetten követte az eseményeket. Miközben az eladó csak mondta, hogy mit érdemes tudni a fiatal lányról.
-A keleti törzsek a síkságainak egyik törzsfőjének a leánya.. A nemes Trennen nagyúr kapta a el, amint épp a síkságokat rótta élelemért! Igazi harcos bestia, megsebzett 2 paplovagot, mire sikerült elkapni. Ha betöritek igazán jó dolgos szolga válhat belőle aki teljesíti ura minden kívánságát...
Egyszer csak a lány lehajtotta fejét, és a haja az arcába borult, minden ki azt hitte, hogy elkeseredésében, de a vasmágus tudta mi fog következni...
Egy kiabálásra már nem maradt ideje, felismerte a mozdulatokat. - Ezek képesek voltak egy keleti sámánt elhozni idáig?? De mivel sértette meg magát, hogy vért szerezzen? - Mindezeken már késő volt elgondolkodni.. Vértüskék szabdalták szét a körülötte álló őröket és rabszolgákat. A lány felhajtotta a fejét, és szeméből vér csorgott, a karperecek által csinált sebek a kezén lüktettek. - Nincs tudatában mit tesz. csak sír a mágia hatása alatt.. - A harcos lecsatolta láncból készült övét, és egy gyors imával mozgásra bírta. A varázslat hatására a lány a mögötte lévő falon csapódott a láncok csörgése közben. A vadász a kezével irányította, és kezei összeszorításával a lányra fonódott láncok egyre mélyebbre fúródtak a falba ezzel a sámánt egyre inkább hozzászorítva a falhoz. Egy hirtelen ugrással odatermett majd a zsebében lapuló üvegcsét a fiatal sámán feletti falhoz vágta, és így tartalma mind ráfröccsent a lány sérüléseire. Aki ennek hatására elkábult, és elvesztette mágikus erejét...

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)