2011. augusztus 11., csütörtök

Ausztrália - Utolsó hét

A múlt hét első fele Canberrában telt. 2 estére mentünk az Ausztrál fővárosba, ahol sok mindent láttunk.

Kiamatól kb 200km-re van a főváros, és odafele úton benéztünk még Cockingtonba is, ami egy kis falu a város határában történelmi városrésszel, és egy makettvárossal ahol a világ nevezetesebb épületeit láthattuk.

Érdekes mert az épületek mind-mind kaptak egy kis parkot, bonsaiokkal, utakkal, vasútakkal.


Az egész városon látszik, hogy funkciója miatt építették. Vonalzóval húzott utak, és megszerkeztett látványok jellemzik az egészet.
Ausztrália 2 parlamentel is rendelkezik, az egyik ami az új Canberra teljesen eköré épült, a másik ami elötte van a régi ami helyhiány miatt lett otthagyva 20-30 évvel ezelött. A város megszerkeztett útjaira jó példa, hogy az új parlament, a régi, és a war memorial egy vonalon húzódik. A war memorial, és a parlament domb egymással szemben van gyakorlatilag, ha az egyik ablakán kinézünk nyílegyenesen szemben a másik épületet láthatjuk.


Ez a kép a régi parlament lépcsőjéről van fényképezve, és a messzeségben lévő domb elött van a war memorial.


Ez a kép a war memorialból fotózva, és a háttérben az a nagy háromszögszerű zászlótartó az új parlament, elötte a hosszú fehér épület meg a régi.

Én a régi parlamentet látogattam meg, ahol minden szobor, padlószőnyeg, bútorkárpit az angolokra utal. Az alsó-, és a felsőház is a Londoni parlement mására épült. Az épület belső részét meg híres angolok szobrai, és az első ausztrál miniszterek képei díszítették.

A War Memorial egy olyan emlékmű ami egymagában egy interaktív múzeum is. Az angol gyarmatosítástól egészen napjainkig öleli fel a haditechnikát. Filmekkel, grafikákkal teszik még élethűbbé a bent lévő tankokat, helikoptereket, repülőket, tengeralattjárókat.
Az épület tetején díszőrség masirozik, és onnan lehet bemenni a sírokhoz, ahol az ausztrál hősök feküdtek.



A húgom nem nagyon volt oda a dologért, de nekem nagyon bejött.
Voltunk ezek mellett még a királyi pénzverdében, egy üveggyárban ahol ilyen műveszeti körök dolgoztak, és a Questacon nevű helyen ahol ilyen kicsit játékos formában lehetett tanulni a fizikáról, és a természeti csapásokról.

Ott is ez az interaktív tanulás volt a jellemző. Volt földrengéses szoba, forgószél bemutató, Tesla ketrec, hanghullám néző. Ilyesmik..



A visszafele útról is ejtek pár szót, ha már itt vagyok, mert nem akarok annak is egy külön bejegyzést csinálni.
Lényegében egy dologra jöttem rá, ha legközelebb ilyen messze utazok, akkor nem fogom egyhúzamban letolni a 24 órás utat mert elég szenvedés a végén az alváshiány, és az egyhelyben ülés lefárasztja az embert rendesen..
Most egy Boing 747-essel utaztunk a Heathrow-ig, majd onnan egy ugyan olyan kis airbusszal jöttünk haza mint amivel érkeztünk.
Mindent egybevéve egy hosszú de nagyon élvezetes úton vagyok túl. Ha minden meglesz csinálok egy bejegyzést ami csak képek/videók lesznek.
Kicsit fura itthon lenni most, a napjaim kertészkedéssel meg filmnézéssel telnek. Hiányzik a sok túra. Szerencsére elmult a jetlegem, szóval már nem fordítva ébredek és alszom mint kéne, bár az első nap nem tudtam hol vagyok, mert a szobám most át van rendezve...


2011. július 29., péntek

Ausztrália - Negyedik hét

Halihó!
Huh megint elszált egy hét, és már csak 1 hetem van itt.. :(

A múlt héten Queenslanden voltunk. Repülővel mentünk, de ez a 2,5-3 órás út aránylag gyorsan elrepült. Ez a kontinens északi része, a jobb-felső sarkoban lévő csücsök. Trópusi éghajlat jellemzi, és amerre én voltam ott nagyrészt mocsarak, és ésőerdők teszik ki. Érdekes, hogy annyi a krokodil, hogy minden mocsár, vagy a tenger beömlői tele van velük. Szinte nincs olyan part ahova ne lenne kirakva egy vigyázat krokodilveszély tábla.

Ahol én laktam egy 20-30kmre Cairnstől délre van, Palm Cove. Ahogy a neve is mutatja tele van pálmafákkal. Biztos mindenki látott már olyan trópusi tengerpartos képeket, ahol a homokos part mentén pálmafák lógnak, és a víz ilyen hihetetlenkék, na ez pont olyan volt.
A szállásunk a partól egy olyan 10 perc sétára volt, és minden nap lementünk fürdeni a tengerhez, miután hazajöttünk. Így napozni strandolni ettől függetlenül nem sok időnk volt, mert minden napra volt valami érdekes programunk.
Az első nap felnéztünk Cairnsbe, ami így a környék legnagyobb városa, itt nézelődtünk, de igazából csak sétálgattunk.
A másodikon elmentünk a Hartley's Crocodile Park-ba, ami végeredményében, egy krokodil farm, amit a mocsárból választottak el. Ha lesz egy kis sávszélem rakok fel képeket meg videókat, ez a nagyon látványos kategória. Volt krokodil etetés (15-20 kroki egy mocsárban, és együtt kaffognak a kajáért), aztán volt szabadon mozgó kenguru simogatás, cassowary etetés, krokodil show, ahol egy fickó bent sétálgatott egy 2-3 méteres kroki mellett, és mutatta, hogyan lehet őket kijátszani (komolyan mondom, így mindenki félt, hátha túl "érdekessé" válik az atrakció. Ezen kívül voltunk a közeli mocsárban ahol a környék legnagyobb krokija él, és egy krokodil biztos hajóról fel is vettük, ahogy elúszik mellettünk az 5,2méteres dög. Ezek mellett még ettem krokodilból készült pitét, és vettem egy krokodilbőr karkötőt, még adtak is hozzá egy levelet, hogy ha a vámon megkérdezik honnan van, akkor fel kell mutatnom, hogy farmon erre a célra növesztett krokodilból van. :D
A harmadik napon felmentünk az esőerdőbe egy drótkabin segítségével, és megnéztük a növényzetet, majd egy hatalmas vízesést, utána Kurandába mentünk, ahol aránylag sok őslakos él. Azon belül voltunk még az ottani kézművespiacon, és egy ilyen kétéltű csapatszállítóval lementünk a dzsungelbe.
A negyedik napon a másik irányba indultunk és megnéztük Port Douglast, ami egy ilyen kisebb kikötő, és foglaltattunk jegyet a Quicksilverre.

Az ötödiken elmentünk a jegyünkel a nagy koralzátonyhoz és ott búvárkodtunk a halakkal. Nagyon jól szervezett túra volt, kajával, innivalóval, fél tengeralattjáróval, búvároktatással, búvárharang kipróbálással. Lényegében egy ponton volt a koralzátony mellett és körbe volt véve egy hálóval a cápák miatt. Aztán a hajón elmondták az utasításokat és kaptunk öt órát, hogy mindent megnézzünk, de lényegében kevésnek volt mondható mindenre. Mi leginkább csak pipával, és békalábakkal úszkáltunk, és vízalatti fotókat csináltunk, de ez is bőven kimerítő volt. Az ilyen oktatásos-fizetős dolgokat nem vállaltuk be, mert mire véget ért a magyarázat, már a fele időt elhasználta az ember.

A következő napon meg repültünk vissza Sydneybe, komolyan mondom én megszeretem ezt a sok repülést, eddig se volt vele semmi bajom, csak a nagyon hosszú 22 órás részt untam a végére, de jó dolog felszálni és egy másik napszakban, vagy időjárásban földetérni.
Egyenlőre ennyi, az utolsót szerintem már otthonról, és képpekkel fogom postolni. Hétfőn megyünk 2-3 napra Canberrába a fővárosba, ami egy közepes méretű város kb, de ott van a kedves Julia Gillard akit mindenki "szeret" errefelé mostanság. Talán írok is pár dolgot, hogy miért és mennyire szeretik.. :D

2011. július 17., vasárnap

Ausztrália, harmadik hét

Huh ez a hét igen fárasztóra sikeredett...
Hétfőn felutaztunk Sydneybe, és 3 éjszakát töltöttünk ott. Az első és utolsó napon inkább az oda-visszajutásról volt szó.
A lakás amit kibéreltünk Manly strandjától egy percre, az ottani bevásárló utcától talán 5 percre volt, és annak a végén volt a Wharf, ami a Sydney öbölben lévő tömegközlekedéses hajók megállói.
Minden reggel ha fel akartunk menni a városba, akkor le kellett menni ide, és a 20-30 percenként induló járatok valamelyikére felpattanni.
Az út az öböl tulsó végébe 30-40 perc volt, és Circular Quay nevű megállónál száltunk le mindig, ami ilyen központi megálló volt a városban a Harbour Bridge, és az Operaház között.
Itt felszáltunk egy metróra, és beutaztunk vele a belvárosba, ott meg Monoraileztünk, ami egy kis magán vasút, a város szintje felett 5-10 méterrel egy mágneses pályán közlekedett. (Ha valaki esetleg ránézett a facebookon a képeimre, akkor van egy-egy kép onnan is.)
Innen beértünk Darling Harbourba ami ilyen központ a városban, innen 10 percre van a Sydney Tower, a Chinatown, és a belsejében az Aquarium, és a WildlifeWorld ami egy ilyen állatkert jellegű dolog, csak épp egyedül az itteni állatok találhatók benne. Kicsit hasonlít a Campona dzsungeles részeihez, csak nagyobb. Az Aquariumra is ugyan ez a szabály vonatkozott, mert az meg úgy volt megoldva, hogy a tengerből volt egy kis rész elválasztva.
Biztos mondtam már, hogy mennyi ázsiai van errefelé.. Na a Chinatown ugye csak erről szól, a mellette lévő kert, pedig a Kínai-Auszi barátság keretje, ami egy nagyon jó kis hely a nyugalomravágyóknak. Húgom beöltözött ilyen kínai király ruhába, és ott pózolgatott a kertben, én meg fényképeztem.. Szóval elvagyunk :D Voltunk még a tengerészeti múzeumban, láttunk egy csatahajót, és egy régi kereskedelmi vitorlást is.
Voltunk még a Kings Cross-on is átfutólag reggel, ez így Sydney lepratelepe, nagybátyám gondolta megmutatja hazafele. Igazából reggel nem volt nagy különbség a többi részhez képest, leszámítva hogy minden második épület egy stripbár, vagy night klub.

Azóta már vissza is jöttünk Kiamaba. Tegnap megnéztük Ausztrália talán legnagyobb budhista templomát, ami itt van Wollongong mellett a Nan Tien templomot. Ez a templom egy pagoda, és negy templom épületből állt, amiben volt vagy 4-5 nagy szentély, könyvtár, múzeum, kávézó, szóval tényleg nagyon nagy volt, a kertjében meg sok-sok kicsi szerzetesszobor volt. Ma meg Jambaroo mellett voltunk egy esőerdei sétán a Minamurra erdőben.


Ezen a linken, ha minden igaz, lehet képeket is nézni..
http://www.facebook.com/media/set/?set=a.241641915860691.69129.100000446532832&l=a3f667fcbe

2011. július 9., szombat

Ausztrália - Második hét

Hát még mindig élünk.. Pedig déli sarki szelek tarkították az összképet a Blue Mountainsben. Hideg volt, ilyen késő őszi, tél elei időnek felelne meg nálunk. 5-6° körüli volt a hőmérséklet, de a nagy szél miatt hidegebbnek tűnt.
Katoombaban laktunk egy nagyobb faházban amit a nagybátyám felesége szervezett nekünk. Az unokatestvérünkkel, és vele laktunk egy helyen.
Jó kis hely volt semmitől sem volt messze, csak sajnos nem volt az a gyalogló idő. A 3 Sisters szikláktól egy 5, a belvárostól úgy 10 percnyire lehettünk.
Sok helyen voltunk...
Voltunk a Skywayen(Na ez vmi félelmetes volt 300-400 méteren lebegni a kötélpályán ilyen erős szélben is csak a húgomnak juthat eszébe, ráadásul nem olyan mint messziről mert nincs körben üveg a kabinon, a felén csak rács van és átfúj rajta a szél.. :D ), a világ legmeredekebb vasútján(ez a hegyoldalba vájt vasút, levisz Katoombaból, egészen a Blue Mountains völgyeibe ahol trópusi dzsungelek vannak, gyakorlatilag az 5°-ból mire leértünk lett 25°), körbetroliztuk Katoombat és Laurent.
Busszal elmentünk a 3 órányira lévő Jenolan barlangokhoz is.
Visszatérve minden nap az unokatesóm fogadott minket frissen megrakott tűzzel, és hideg sörrel.

Szóval arany életünk volt :D

Jövőhéten Manlybe megyünk, Sydney külvárosába...